Rendetlen szobák, piszkos ruhák a padlón, szélsőséges hangulatingadozások, ajtócsapkodások, internetfüggőség, lustaság, iskolaundor és hosszan sorolhatnám a hasonló hétköznapi harcokat. Aki kamasz gyerekkel lakik együtt, annak nagyon ismerősnek tűnhetnek ezek a jelenségek.
Párommal lassan immunisak leszünk a kamaszkorra, hiszen több, mint 6 éve folyamatosan benne élünk. Kettőnknek együtt 3 gyereke van, a legnagyobb 21 éves lány a két kisebb egy 18 éves és egy 15 éves fiú. Nagyon sok tekintetben hasonlított a viselkedésük, viszont -nyilván a természetükből is fakadóan- különbözőképpen és különböző mértékben élték meg ezeket a testi és lelki változásokat és főleg különbözőképpen reagáltak egyes helyzetekre.
Természetesen rajtunk is nyomot hagytak ezek az évek számos ősz hajszál formájában, ezért ezúton is szeretnénk néhány ötletet adni szülőtársainknak, akik még a küzdelem elején állnak.
“Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy.” – mondták anyukámék mindig és én nem értettem, hogy ez most, hogy is van? Mikor apró kis csecsemők, alig várjuk, hogy nagyobbak legyenek, hogy járni és beszélni kezdjenek, hogy elmondhassák mi fáj, mit szeretnének, később pedig, amikor mindez megtörténik, visszasírjuk a kiskori küzdelmeket. Akkor, hogy is van ez?
Az igazság az, hogy senki nem ígérte, hogy a szülőnek lenni könnyű lesz. A tinédzser kort mindenki átéli, azt kikerülni nem lehet. A szerencsések csak alig érzékelik a hatását, akik nem ennyire Fortuna kegyeltjei, azok viszont sokszor értetlenül állnak majd a saját gyerekük előtt és nem is hiszik el, hogy az az egykoron tündéri kis baba, hogyan tudott ilyen undok, kiállhatatlan, kötekedő, hisztis, kamasszá alakulni.
Azt tudni kell, hogy nem könnyű nekik sem. A következő öt érzékeny terület az, amiben nagyjából össze lehet foglalni a kamaszkor tipikus problémáit. Ezek intenzitása és hosszúsága változó lehet ugyan, de az biztos, hogy mindenki túljut rajtuk.
1. Csak a barátok
Eljön egy időszak minden szülő életében, mikor arra kell rájönnie, hogy a barátok szava, véleménye mintha jobban számítana vagy fontosabb értéket képviselne, mint a szülőé. Az első ilyen fájó felismerés pl. amikor először elmarad a puszi a suli előtt. Ami a mi esetünkben feltűnő volt, hogy nagylányunk sokkal érzékenyebben és aktívabban élte meg ezt az időszakot. A barátnők véleménye, az ő javaslataik mindent felülírtak és a végletekig képes volt elmenni -akár velünk szembe szállva is – hogy az általa vagy általuk elképzelt dolgokat megvalósítsa. A fiúk esetében ez sokkal gyengébben volt érezhető, nálunk nem voltak olyan mértékű hangulatingadozások. Jobban meghallgatták és elfogadták a véleményünket. Mintha rájuk jobban hatottak volna a józan érvek.
Megoldásként meg kell értenünk, hogy mivel napjuk jelentős részét barátaik között töltik, úgy érzik, hogy elsősorban nekik kell megfelelniük. Szükséges, hogy megtalálják saját személyiségüket, hogy kivívják a “falkában” a megfelelő helyüket. Ha belegondolunk végtelen azoknak az amerikai filmeknek a száma, amelyek pont e köré a téma köré építik történetüket. A gimi, az új suli, menő csajok, menő srácok, s még ha ez nekünk csak gyerekes, semmiségnek is tűnnek, nekik komoly (időnként pedig nagyon kemény) csatákat kell megvívniuk a csoportban elfoglalt helyekért.
Amit tehetünk ebben az esetben, hogy folyamatos figyelemmel tartjuk gyermekünk viselkedését. Ebben az időszakban lelki állapotuk egészen a végletekig is elmehet (sajnos nem is olyan régen történt egy öngyilkosság egy székesfehérvári iskolában, ahol szintén a többiek zaklatására választotta a fiatal fiú ezt a megoldást problémái megoldásaként), ilyenkor egy szülőnek fel kell figyelnie a jelekre. Nálunk a legcélravezetőbb az volt, hogy kellő szabadságot és intim szférát hagytunk nekik, de volt “kötelező” szerepük a család életében. Ilyen pl. a közös vacsora és a kiosztott házimunkák, ami alól nem kaptak felmentést. Ilyenkor egy-egy elejtett mondatból, megjegyzésből azért következtetni lehet számos dologra. Bonyolult körmondatokra, az életről való elmélkedésre ne számítsunk, ritka az a kamasz gyerek,aki teljesen őszinte és megnyílik a szülő előtt, viszont mivel a látszat ellenére nagyon is szükségük van ránk, számos jelet küldenek részünkre. Meg kell tanulnunk minden részletre figyelni. Kétségtelen, hogy nagyon sok türelemre van szükség, de fontos, hogy mindig tudják, hogy ha baj van számíthatnak a családjukra. Ha problémáikat nem vesszük komolyan, azokat lekezeljük, lebecsüljük, nem értjük meg a gondjaikat és nem próbálunk segíteni, ne várjuk, hogy később bizalommal fordulnak majd hozzánk. Akkor majd a barátoktól, barátnőktől várják a tanácsokat és a segítséget is.
2. Kommunikációs nehézségek
Annyira ironikus és egyben elszomorító látni, amikor legyen bármilyen családi esemény, közös program, a gyerek egyszerűen nem bír leszakadni a telefonról. Mert az hogy telefon van az ugyebár már természetes, sőt lehetőleg okostelefon, hogy még az erdei túrán is meg lehessen osztani az élményeket a barátokkal. Bezzeg, ha a szülő telefonál, akkor a legrövidebb idő alatt leráznak bennünket vagy, ami még idegesítőbb,egyszerűen fel sem veszik.
A kommunikációs problémák a verbális kommunikációra ugyanígy vonatkoznak, általában a “Ja”, “Igen”, “Nem”, “Semmi” rövid válaszokat kapjuk kérdéseinkre. Ez eleinte nagyon kiborító tud lenni, de mi gyorsan rövidre zártuk a kérdést. A telefon csak kártyás-elkerülendő az egekbe szökő számlákat – és az is csak akkor van feltöltve, ha mindig elérhetőek maradnak számunkra is. Cserébe nem hívogattuk őket ha kellett, ha nem. Ezt a szabály volt, amit talán a legkönnyebben elfogadtak. Volt még néhány ilyen, pl. evés közben, családi eseményeken nincs mobilozás illetve folyamatosan és következetesen elvártuk, hogy normális, épkézláb mondatokban fogalmazzák meg mondanivalójukat. A köszönés semmiképpen nem “Cső” vagy “Hi” és a válasz sem “Ja”.
3. Késések, lógások
A megbeszélt időben történő hazaérés lányunknál sokkal kényesebb kérdés volt, mondhatjuk úgy is, hogy időnként értelmetlen szájtépésnek éreztünk minden előre megbeszélt és rögzített, mindkét fél által elfogadott szabályt. Ha azt mondtuk éjfél, szinte biztos volt, hogy 2-re ért haza a számonkérésnél pedig még ő kérte ki magának a felháborodásunkat. Ezek nagyon kemény időszakok voltak, sokszor a tiltás, szobafogság ellenére is elment, elszökött, kijátszott bennünket. A fiúkkal sokkal egyszerűbb volt a dolgunk, ők a legtöbb esetben tartották magukat a megbeszéltekhez. A középső fiúval egyáltalán nem volt gond, a kicsi sokszor azért eljátssza, hogy felhív a megbeszélt időpontban és még fél óra maradásért könyörög. A körülmények figyelembevételével természetesen, de ennek azért legtöbbször engedünk. Ameddig nem él vissza a helyzettel, ennyi talán még belefér.
Sajnos a mai világ miatt nagyon fontos, hogy fel legyenek készítve a lehető legtöbb veszélyre. Megdöbbentő esetekről lehet olvasni mindenfelé, italba csempészett drogokról, megerőszakolt lányokról, diszkó balesetekről és számtalan olyan tragédiáról, ami minden szülő rémálma. Ezekre fel kell készítenünk őket, muszáj, hogy folyamatosan figyelmeztessük őket és próbáljunk ezekről beszélgetni velük. Ezt nem lehet elégszer mondani.
4. Öltözködés, tisztálkodás, divat, szokások
5. Érzelmi hullámvasútA komoly hangulatingadozások, a két véglet közötti csapongás eltérő intenzitással ugyan, de mindhármuk esetében megfigyelhető volt. Még lányunk időnkét komoly érzelmi válságokon ment át (dühkitörések, sírógörcsök, letargia) addig a fiúknál nem voltak ilyen szélsőségek. Inkább a totális vidámság, kajlaság, jópofaság és a totális közöny számított a két végletnek. Az első erősebb érzelmi hullámzások inkább 17 éves korban jöttek (a kicsinél még nem tudunk nyilatkozni) az első komolyabb szerelmi csalódás mellékhatásaként. Leginkább itt tűnt fel, hogy ezeknél az érzelmi sérüléseknél mennyire a mi segítségünkre várnak. Nem mondják ki minden esetben, hogy mi a bajuk, de ha látjuk és érdeklődünk, akkor mégis megnyílnak. Ez egy kritikus pont, mert ha kihagyjuk ezeket a pillanatokat, később már inkább a barátokhoz fordulnak jótanácsért akkor pedig már csak idő kérdése, hogy teljesen elveszítsük a bizalmukat. Nagyon sokszor hallottam panaszként a barátaink között, hogy a gyerek a szülő fejéhez vágta, hogy “veled semmit sem lehet megbeszélni”, “téged nem is érdekellek”, “te úgysem értesz meg” stb. stb.stb.
Kommentek